„A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel.” (Kol. 3,16)

Ha a poharat vízzel töltjük meg, akkor biztos hogy szomjasak vagyunk, és vizet iszunk. Ha a lelkünket aggodalommal töltjük meg, akkor biztos hogy szomorúak vagyunk, és boldogtalanok. Nem tudnánk egyebet tölteni a lelkünkbe? Ha nem lenne semmi akkor azt mondjuk, hogy ez van. Olyan sokszor mondjuk. Ám lenne  valami más lehetőség is. Az Isten igéje. A szó, ami éppen erre a napra hozzánk jött. Közel jött. Keres bennünket. Megtalál. Azt engedjük közel.

Létezik egy rajtunk túlmutató feladat és szolgálat. A világ nem értem van, én vagyok a világért. Fontos, hogy  tudjam ezt. Ha én befogadom a Krisztus beszédét, akkor elnyerem azt a bölcsességet, amellyel másokat is irányíthatok, erősíthetek, vigasztalhatok. Próbáljam meg azt, hogy az Ő nevében járjak. Ő mit tenne helyettem? Legyen ma ez a kihívás. Az Ő dicsőségére. Ámen.