"Micsoda vagyok én, Uram Isten, és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire előre vittél?" (2Sám. 7,18b)

      Gyakran támad az az érzésem, hogy akarva-akaratlanul rendelkezni szeretnénk Istennel. Megmondjuk neki, hogy mikor, mit, hogyan tegyen. Elvárásokat fogalmazunk meg, és ezek mellé feltételeket szabunk. Hajlandók vagyunk alávetni magunkat Isten rendeléseinek, ha ő is hajlandó megtenni, amit elvárunk. Ha azután minden jól megy, esetleg hálásak vagyunk, ha viszont nem, akkor elégedetlenkedünk. Utolsó lépésre az úrasztalától legyen példa számunkra Dávid alázata, ahogyan rácsodálkozik Isten feltétel nélküli kegyelmére. Ugyanez a kegyelem tart meg minket is minden pillanatban, ezért ugyanezzel az alázattal boruljunk le Isten előtt. Ámen.