"Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! ... mert ő parancsolt, és azok létrejöttek. (Zsolt. 148,3.5)

     A hívő ember soha nincs egyedül. Elsősorban azért, mert tudja, Isten mindenkor vele van, de azért is, mert a teremtett mindenség tele van Istent dicsérő teremtményekkel.  Ismerjük azt a képet, hogy a lelkünk belülről záródik, és nekünk kell azt megnyitni. Az Istent dicsérő ember nem csak megnyitja lelke ajtaját, de mintegy ki is lép rajta, rácsodálkozik a körülötte lévő világra. A benne feszülő érzést nem tudja magában tartani, meg kell osztania másokkal, de még a kövekkel, fákkal, madarakkal is, sőt: napnak, holdnak, csillagoknak is visszhangozniuk kell a belőle fakadó istendicséretet. Töltsön el bennünket ma a túláradó istenszeretet! Ámen.