„Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.” (Jn. 3,14-15)

Palmarum vasárnapja, virágvasárnap, böjt hatodik vasárnapja ez a mai. Megérkezett hozzánk ismét, hogy üzenetéből táplálkozzunk. Jön a király alázatosan és szamárháton ülve. Van egy pillanat, amikor őszinte felismerések születnek az emberi lelkekben: lám, ez feltámasztotta Lázárt, és azt mondta, hogy ő a feltámadás és az élet. De a kenyérszaporító Jézus hiába mondta, hogy ő a mennyei kenyér, mert az ember lelkében megszületett a számító ragaszkodás: ő kell nekünk, aki megoldja kenyérgondjainkat. Pedig figyelmeztette őket, hogy az ő országa nem e világból való. Milyen hamar csalódnak benne. Tulajdonképpen a saját elvárásaikban csalódnak. Fájdalmasan alacsony a mérce abban a tekintetben, hogy mit várnak el az emberek az égiektől. Milyen elvárásaid vannak, ha lehetnek?
A virágvasárnapi király azért jött, hogy felemeltessen, hogy jel legyen a bűn és a betegség ellen. Hogy áldozat legyen éppen az üdvösségünkért. Nem egyéb, hanem az elvárásaink a kicsinyesek. Amit ő hozott fel sem fogható, mindennél többet ér és mindenért kárpótol. Nézz fel hittel a keresztre, és elnyered bűneid bocsánatát és az örök életet. Ámen.