"Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat." (Zsolt. 40,2)

Van az emberi életben minőségi várakozás. Az úgynevezett Istenre várakozás pedig mindig az, minőségi várakozás. Ebben a várakozásban viszont az a különleges, hogy nem csupán az emberi elme, ráció, azaz a tudat várakozik, mint aki bizonyosat tud az érkezővel kapcsolatosan, hanem sokkal inkább az emberi lélek várakozik, hiszen tudja, hogy ki érkezik számára.

A bajban, a betegségben, a romlásban sínylődő, a kitaszítottságban vergődő ember Istenhitében megérik a felismerés: egyedül csak az Isten segíthet rajtam...és ő meg is fogja tenni (már megtette) ezt értem. Ő lehajol hozzám, mert meghallotta kiáltásomat és megszabadít. Ez a hit és bizalom pedig időtlenül beszél az ember töretlen Istenre utaltságáról. Erre az Istenre utaltságra pedig minden embernek rá kell ébrednie. Adja a kegyelemnek szent Istene, hogy az élet számos minőségi várakozásai között az Istenre utaltságra minden ember ráébredjen és igényelje azt azért, hogy Isten szabadítása megújítsa az ő életét. Ámen.