"Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam. És az Úrnak nevét segítségül hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!" (Zsolt. 116,3-4)

Olyan reggel is van, amikor hiába kel fel a nap, mert attól még nem lesz fény és melegség az ember életében.  Az az állapot, amelyet  a zsoltárt először megéneklő ember körülír, azóta oly sokak számára valósággá vált. Valami olyan fonja körül az embert, gondolatait, érzéseit, amit a halál és pokol szavak által tud a legjobban megfogalmazni. Nem mentes ettől az Isten gyermeke sem. Ebben is része kell legyen, hiszen Krisztus ezt világosan megmondta: e világon nyomorúságotok lesz.... Majd folytatta: de bízzatok, mert én meggyőztem a világot. Na, ez az ami eszünkbe kell jusson, hogy tudjuk mi a teendőnk. Oly sokak számára légvár, de a hívő embernek a legnagyobb erőssége: az imádság, amelyben teljesen és őszintén átadom magam az Úrnak, hogy rá bízva magam testestől-lelkestől, megszabadítson. Ámen.