"Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak ő rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jöjjön szomorúságomra." (Fil. 2,27)

Külsőleg és pillanatnyilag tűnhet úgy, hogy egy-egy embernek minden rendben van az életében. De az igazság az, hogy mindenkinek megvannak a tövisei, amelyek hordozása testi vagy lelki, sőt sokszor testi és lelki megpróbáltatást jelent, a kényelmetlenségtől az elviselhetetlen fájdalomig terjedő skálán. Ezekben az állapotokban hajlamosak vagyunk megadni magunkat helyzetünknek és belesüppedni az elkeseredés ingoványába. Úgysem lesz változás, ez van, ezt kell megszokni - járnak körbe-körbe bennünk a gondolatok. Pedig, ahogy halljuk, nekünk könyörülő Istenünk van, aki a maga idejében változást hoz az övéi életében. A betegségből van gyógyulás, a szomorúságra öröm következik, mint  ahogyan a szárazságban esőt adott most is nekünk. Áldjuk ezért az Urat! Ámen.