"Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé." (2Kor. 5,10)

Életünknek avagy halálunknak e bibliai tétele ambivalens érzést támaszt bennünk. Nem várjuk, félünk tőle, de közben azt is tudjuk: kikerülhetetlen. Az Isten előtt előbb utóbb meg kell állnunk. Elé kerülünk egyen-egyenként, döntése pedig egyéni sorsra szabott. Egy neves humorista nyilatkozata jut eszembe, aki ezt mondta: Két dologtól félek nagyon: az injekciótól és attól, hogy meg kell állnom az Isten színe előtt. De a borzasztó az, hogy az Isten színe előtt nem az injekció fájdalma miatt fogok könnyezni...

Az embert a félelem gyáva tettekre sarkallja. Ennek eklatáns példája, hogy bűnét leplezni kívánja, úgy mint a paradicsomkertben, ahol elbújt Ádám és Éva az Úr színe elől. De akkor, amikor Isten elé kell állnunk, akkor ezt önként, leplezetlenül kell megtennünk. Nem rejtegethetünk előle semmit. Különösen valódi énünket nem. Bízzunk Krisztusban és az ő szeretetében. Ő az egyetlen lehetőségünk! Ámen.