"Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!" (Zsolt.100,2)

     Van két álmom, melyek úgy érzem, hogy ha beteljesülnek, emberibb környezetben élhetünk. Az egyik: felszállok az autóbuszra idehaza, és az elegáns sofőr mosolyog, és előre köszön. Ahhoz, hogy ez meglegyen, még sok mindennek változnia kell a társadalomban. A másik: bemegyek a templomba, és mindenki jókedvűen mosolyog. Ha valaki szomorúan, vagy kedvetlenül jön be, pár perc múlva már felszabadultan és önfeledten mosolyog velünk. Ezzel szemben, mintha így szólna a felhívás gyülekezeteinkhez: "Szolgáljatok az Úrnak súlyos méltósággal, panaszkodva járuljatok színe elé!"... És ez a szelídebb változata az átírásnak. Attól tartok, hogy valahányszor Szentlélek meglátja lehajtott, komor fejeinket, kétszer is meggondolja, érdemes-e próbálkoznia velünk, hogy jobb kedvre derítsen, hiszen mintegy kötelességünknek érezzük a komolyságot Isten előtt. Legalább ma, ha Istenre gondolunk, tegyük örömmel, mosolygós hálaadással! Ámen.