"Ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem." (Róm. 5,20)

Nagy tűzvész pusztított a módos földbirtokos portáján. Égett a hatalmas kastélyház a forró nyári délutánban, pedig az egész falu apraja-nagyja jobbágyként csatárláncban adták kézről kézre a vedreket vízzel. Abban a korban még nem volt rohamkocsis tűzoltóság. Négy-öt erős karú férfi húzta a kutakból a vizet szélsebesen és elképesztő szorgalommal, gyorsan jártak a vedrek kézről kézre, ám a nyári kánikulában az emberek nem bírtak a természet nagy erejével. A tűz legyőzte őket és az egész kastély a hozzá tartozó major valamennyi épületével a lángok martalékává lett. A kegyetlen földbirtokos önkívületben ordítozott átkozta az Istent és a "lusta" parasztokat, saját jobbágyait, akik lassan majd összecsuklottak a fáradtságtól. Iszonyatos volt a dráma, de a legnagyobb baj mégis az volt, hogy a hatalmas tűz már a parasztok házait, a teljes falut fenyegette, miközben az egész lakosság kimerült.

A templom harangja órák óta félre verve végveszélyt jelzett... Ekkor valami történt. Hirtelen a semmiből felhők jöttek és hatalmas eső zúdult a tájra lefojtva a tüzet. Az emberek álltak az esőben és nézték, ahogy az Isten csodálatos ereje legyőzi az őket fenyegető veszélyt. Ekkor egy idős jobbágy a haját tépő gonosz földbirtokos felé fordulva megszólalt: Itt már nagyon sok volt a bűn, kellett hozzá az égből kiáradó bőséges kegyelem!  Áradjon valamennyiünk életére a kegyelem hozva Krisztus szeretetét. Ámen.