"Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére." (Róm. 15,7)

Volt egy megvalósult álom. Nem voltak rendszerbeli szabályok. Mindent a szeretet diktált. A barátaid akkor jöttek, amikor akartak, előjegyzés nélkül. Alkalomadtán rájöttek, hogy éppen munkában vagy, és akkor az a legjobb dolog, ha kisegítenek. Mindenki tette a dolgát, aztán étel is került az asztalra, és amikor elbúcsúztál tőlük, rájöttél, hogy ez így van rendjén. A Gondviselés gondoskodott arról, hogy nehogy azt képzeld, hogy egymagadban boldog az élet. Áldozat az idő, az odafigyelés, de áldott dolog a közös öröm és boldogság. Manapság már előjegyzési naplóba írjuk nem csupán az ismerősök, barátok érkezését, hanem azt is megmondjuk testvéreinknek, és kedves szüleinknek, hogy mikor alkalmas. Az óránkat figyeljük, a dolgaink idegesítenek. Na, már megint zavarnak, mit képzelnek, ilyenkor jönni... ilyen és hasonló dolgok jutnak eszünkbe. Nem normális, emberek! Akkor alkalmas, amikor érkeznek, és örüljünk annak, hogy jönnek. Mert lesz idő, amikor nem lesz kivel megosztani életünk titkait, örömeit, bánatait.

Vajon alkalmas volt az idő a Megváltó érkezéséhez? Nem hiszem. Az is kiderült, hogy nem neki volt szüksége arra, hogy befogadjuk, hanem nekünk volt erre nagy szükségünk. De, annyira "diplomatikusan" intézett mindent, hogy mindenki elhigyje: éppen jó, hogy megjött! Milyen jó, hogy befogadott. Csak utánozzuk őt! Ámen.