"Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?" (Mk. 4,38)

Néhány napja egy internetes megosztás alapján azon méláztam el, hogy valóban, gyermekkorunkban a Napot mindig a rajzlap sarkába rajzoltuk. Teljesen természetesnek tűnt, hogy oda tartozik, bármi is volt a kompozíció. Ma reggel pedig azon töprengek, hogy ha az embereknek le kellene rajzolni, hogy életük összeállításában hol van Krisztus, akkor hova helyeznék? Vajon hányan rajzolnának alvó Mestert, aki tőlük távol, rájuk nem figyelve helyezkedne el létük megfestésében? Az alvó Krisztus-kép nem csak azt a gondolatot ébresztheti, hogy nincs segítség, hanem azt is, hogy bármit tehetünk, mert nem látja, nem tudja. Kényelmes, kísértő gondolat, de helytelen, mert nem szunnyad el a te őriződ. (Zsolt. 121,3) Vigyázzunk, ha tomboló szélvihar forgatja fel az életünket, akkor ne Istent kísértő, számonkérő tanítványok legyünk, hanem lássuk magunk mellett a mindenek felett hatalommal bíró Urat. Ámen.