"Vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt." (Zsolt 91,15)

Sokat jelent az embernek, ha a bajban nincs egyedül. De ha maga mellett tudja Urát, Istenét, avagy megtapasztalja az Ő személyes jelenlétét, akkor az megsokszorozza az emberi tűrőképességet, és közelebb viszi az embert a szabadulás érzéséhez, majd pedig annak felséges öröméhez.

Mai igénk ígérete azt erősíti meg bennünk, hogy Isten, a mi jó Atyánk, sorsközösséget vállalt velünk a bajban, a nyomorúságban azért, hogy majd Ő maga ragadjon ki onnan bennünket és dicsőítsen meg. 

Sokszor elképzelhetetlennek tartjuk azt, hogy drámáink és mélységeink rajtunk kívül lekövethetőek volnának bárki számára, hiszen azok olyan mélységeket járatnak be velünk, amelyekről úgy gondoljuk, hogy azok csak egyszemélyesek. Abba a nagy bajba és szörnyűségbe nem fér, mert nem férhet bele más is - gondoljuk - pedig hol áll a mi kálváriánk ilyenkor az Úr Jézus értünk hozott áldozatától? Gondoljunk tehát arra, hogy Ő a nagy mélységben is velünk van, hogy Ő maga hozza a szabadulást is, és természetesen Ő ajándékozza számunkra az utána jövő határtalan örömöt is. Ez legyen mai napunk biztató titka. Ámen.