"Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, a mint a mi atyáink is egyenként; a mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen." (1Krón. 19,25)

Tudomásom szerint az emberiség történelme során mindig volt alá- és fölérendeltség az emberek között. Egy jó gazda, úr, földbirtokos vezetése alatt jó volt zsellérnek lenni, mert otthont, eledelt, biztonságot biztosított alárendeltjeinek. Hát még mekkora lehetőség volt jövevényként átélni a befogadás érzését. Bár a felvilágosult gondolkodás az egyenlőség ábrándját kergeti. Egyenlőek azonban csak Isten előtt vagyunk. Mind zsellérek és jövevények, akik egy kegyelmes, szerető, megbocsátó Úr jóvoltából - ha nem is egyenlően - de ellátásban, otthonban, biztonságban, s még mennyi áldásban részesülünk. Ha ezt belátjuk, akkor elégedetlenségünk feloldódik az Istentől kapott javak és felebarátok feletti örömben. Milyen jó, hogy a mi Urunk, nem e földi életre terjesztette ki az állandóságot, hanem mulandóság alá vetette, hogy majd az örök életben, az örök istendicséret állandóságában egyenlően részt vegyünk. Ámen.