"Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket." (Jn. 15,12)

Legenda beszél János apostolról, hogy amikor nagyon idős korban bement a gyülekezetbe, csak ennyi volt a beszéde: Fiacskáim, szeressétek egymást! Bizonyosan, úgy értette, mint Jézus, akinek legnagyobb szeretetébe belefért a kiválasztás, biztatás, dorgálás, megbocsátás, visszafogadás,  és önfeláldozás is. A szeretet is valami langyos, mosolygós, protokoll dologgá vált. Azzal a háttér elképzeléssel, hogyha úgy látják, akkor elhiszik: jópofaság, megfelelő póz, mosoly, és kész van. Szeretnek. Sőt, a szeretet jegyében a pillanat sikeréért elnézőek vagyunk: Áh, semmiség, ne búsulj! A hamis szeretet önző, és számító. Az igazi szeretet önfeláldozó, a másik legjavát szem előtt tartó, szigorú legjobb akarat.

Manapság divatos a fényképek alá írt, üresen csengő biztatás: szép vagy, ügyes vagy, te vagy a legjobb. Iskolákban hosszú ideig ráállunk a jeles tanulókra, legjobb jegyekkel jutalmazzuk, és ha nem készültek, akkor elnézőek vagyunk, mert ez  csak véletlen volt. Az igazság az, hogy az igazi barát elmondja, hogy nincs minden rendjén: az a ruha most nem passzolt hozzád, most túl büszke vagy, vannak jobbak nálad. Azt is fontos lenne elmondani, hogy az igazi kritika nem visszahúzó erő, hanem előre mozdító, igazi szeretetből fakadó cselekedet. Tanuljuk meg újra a jézusi őszinte szeretetnek a gyakorlását. Később megköszönik majd barátaink! Ámen.