"Azon a napon... megítéli Isten az emberek titkait... Krisztus Jézus által." (Róm 2,16)

Tíz éves lehettem, amikor kertünk végében egy fiatal diófa alá elástam az első "kincsesládámat" - egy kis régi fémdobozt - benne akkori kincseimmel, keményen őrizve titkomat. Talán ez volt az első kísérletem arra, hogy igazi titkom legyen. Valahogy így van ezzel az ember, hogy szívének-lelkének talajába is el akar ásni fontos, értékes vagy éppen csak mások elől elrejtendő magánkincseket, őrzendő érzelmeket, amelyekről meg van győződve, hogy önmagán kívül az senki másra nem tartozik. Titka van az embernek, amit úgy érez, hogy saját kincse, vagy éppen kínja, de ő azt féltve őrzi. (...ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is...).

Isten előtt azonban nincs, azaz nem lehet titkunk. Ő mindent lát, mindent hall és mindent érez, még akkor is, ha mi ezt nem értjük, hogy ez általa hogyan is lehetséges. Ígérete szerint majd elérkezik a titok felfedésének és annak megítélésének ideje Krisztus által. Ezzel számolnunk kell. Persze azt is üzeni ez az ige, hogy ne titkolózzunk, hanem legyünk nyílt, őszinte és igaz emberek, akiknek ne legyen szükségük rejtegetni valókra. Mert felesleges lelki terheket cipelnünk, ha Isten elé gondjainkat letehetjük. Ámen