„Az Úr alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája.” (Zsolt. 100,3b)

Gyönyörű lehetett, ahogy a templomon kívül álló gyülekezet hálaáldozati körmenetben énekelt, majd bement a templom kapuján.  A keleti egyházakban reggeli istentiszteleten énekelték ezt a zsoltárt. A teremtést, a kiválasztást és az ezekből következő gondviselést foglalták énekbe. Újból át lehetett élni, hogy Isten a teremtő, az ember az ő alkotása. Békesség forrása volt újból bizonyságot tenni erről. Övéi vagyunk, az ő népe vagyunk, legelőjének nyája. Mint akik tudjuk, hogy ő a jó pásztor. Van valami leírhatatlan öröm és biztonságérzet ezekben a sorokban.

Az igazi öröm hiánya, a közömbösség, a kiégés, a rugalmasság elvesztése, a hitetlenség kísértése mind arra utalnak, hogy elveszítettük az élő, igazi kapcsolatot a teremtő és gondviselő Istennel. Új hónap kezdődik ma, új kihívásokkal. Hangoljuk örömre és hálaadásra a lelkünket, hogy felszabadult örömünk és mély békességünk legyen. Ámen.