2016. november 17., csütörtök

"Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva." (Róm. 1,20a)

Köztudatba ivódott a kifejezés: az anyatermészet csodája. Mindenki használja, sőt a teológusok is, miközben ez a kifejezés a sötét ateizmus korában született és ivódott a köztudatba. Abban a korszakban, amikor még véletlenül sem említették a teremtő Isten létét, sőt tagadták létezését és az evolúciós elmélettel gyötörték a felnövekvő ifjú nemzedéket, akik sokszor otthonaikban vallásos szüleiket elmaradottaknak érezték. Aztán a szabad vallásgyakorlás korszakában sem tettük még félre, mi vallásos érzelmű emberek, a fenti kifejezést, pedig kellene. Beszélhetünk a természet szépségéről, mint Isten alkotásáról, azonban az önmagát létrehozó anyatermészet csodájáról beszélni hitetlenség. 
Ezért szükségszerű, hogy tiszta vizet öntsünk gondolataink és használt kifejezéseink terén is poharainkba. Miközben büszkén mutogatjuk a világ szépségeit, hangsúlyoznunk kell a láthatatlan Isten örök hatalmát és istenségét a világ teremtésétől fogva. Azt pedig minden értelmes embertársunk velünk együtt láthatja és vallhatja. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése