"Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek." (Ézs. 65,1a)

Az egész ézsaiási teológia arra összpontosít, hogy ítélet alá esnek a hitetlenek, de a maradék, a hívő mag kegyelemben részesül. A választottak legnagyobb bűne az, hogy félreismerték a mindenható Istent. Ezért kétszeres ítéletük van, ami a jelen életben azt jelenti, hogy az érzéseik eltompulnak: nem látnak és nem hallanak tisztán (Ézsa. 6.). Azért szomorú ez a kijelentés.

Az Újszövetségben, a hegyi beszédben világos tanítás szól arról, hogy aki keres, az talál, és aki kér, az mind kap. Ez persze azokra érvényes, akik Krisztusban megízlelték a kegyelmet. Mert csak általa igaz az, hogy a siketek hallanak, és a vakok látnak. Egyedül a tiszta hit oldja föl ezeket a hiányosságokat. Azért írtam, hogy szomorú, mert a lehetőség adva volt, a lehetőség adva van mindenkinek: kérdezhetünk Isten felől, megkereshetjük Istent. Meg is találhatjuk, hiszen annyi bíztatást nyertünk: ApCsel 17, Jak levele - közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok. A legfőbb bajunk az, hogy a lemondás, a visszatérés emberei lettünk: lassan nem kérdezünk, és nem keresünk. Mert a semmi filozófiája és hatalma eluralkodott a világban. Mégiscsak megér egy próbát: Uram, kereslek téged, hallod, amit mondok? Ámen.