"Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait." (Zsolt.31,8)

      Próbálok visszaemlékezni, hogy mikor örültem utoljára ujjongva valaminek, de nem találok egyetlen konkrét emléket sem. Valahonnan a gyermekkoromból sejlik az érzés, hogy ugrálós-boldogan örültem valaminek, de azután megtanultam leplezni érzelmeimet. Bevallom, most irígylem a zsoltárost, és nem csupán ujjongása miatt, de azért is, mert olyan kevésnek tud ennyire örülni. Hiszen az ujjongás hívószavai messze nem az általunk vágyott  lelki magasságokat tükrözik. "Csak" a nyomorúságot és szorongásokat gyógyító isteni hűség az oka e gátlásokat levetkező lelki kitörésnek. Iskolába, munkába siető, a reggeli rutint fásultan viselő felebarátaim: egy pillanatra álljunk meg, és ha nem is hangosan kitörő ujjongással, de egy szívből jövő mosollyal adjunk hálát Istennek, mert érdemli! Ámen.