"Jövevény vagyok a földön." ( Zsolt. 119,19)

Na, ettől az igétől mindannyian megriadunk Európában. Azért, mert a jövevény szó magában hordozza a terror valós  veszélyét, és mindazt, amit az európai nők és az európai társadalom ellen elkövettek mindazok, akiket mi jövevényeknek nevezünk. Lelke rajtuk mindazoknak, akik az igaz Isten és az emberiség ellen vétenek. Ezer példát tudunk fölhozni a saját védelmünkben, de a jövevények róvására. Lassan azt sem értjük meg, hogy vannak tényleges háborús menekültek. Emberek, akik elveszítették a lakásaikat, a szülőföldjüket. Elég, hogyha Aleppó vagy Damaszkusz szétbombázott utcáit látjuk. Nem szeretnénk az ő helyükben lenni, de nem szeretnénk azt sem, hogyha  hirtelen nálunk keresnének menedéket. Mert az roppant kényelmetlen. Emberek! Emberségből vizsgázunk. Mi fér bele a mi hitünkbe? Vesszen az ember, mert más kultúrában nevelkedett? Meghúznád a kötelet?? Tényleg? De igazán? Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek.

Isten népének első fontos leckéje a pusztában és Kánaánban az volt, hogy ők is jövevények. Jézus is jövevény volt. A szent család nem talált menedéket. Ez is szomorú. Az Istennek nem volt helye a világban. Mennyi hely van a szívedben a jövevények számára? Te is az vagy! Óvjon a Mindenható! Ámen.