"Jézus így szólt tanítványaihoz: Ti vagytok azok, akik megmaradtak velem kísértéseimben." (Lk. 22,28) 

Amikor az Úri imádságban azt mondjuk, hogy ne vígy minket a kísértésbe, nos akkor sajátos emberi gyengeségünk félelme szólal meg bennünk, hiszen pontosan tudjuk azt, hogy nélküle azaz Krisztus nélkül valóban mindenféle bűnök kísértésének könnyű prédáivá válhatunk. Istenünk, a mi Atyánk ismeri bűneink okozta gyenge és esendő természetünket, ezért hatalmas erőforrásként állította mindnyájunk mellé az ő csodálatos Szentlelkét, hiszen ma általa van jelen Krisztus ebben a világban.

Az Úr Krisztus számára azonban sokat jelentett az, hogy tanítványai megmaradtak vele az ő kísértései közepette. Számunkra ez azt is jelentheti, hogy a kísértésben küzdő embertársunkat nem egymagára kell hagyni a kísértésekben azért, hogy majd ő maga egyedül harcolja meg saját csatáját, hanem lehetőleg igyekezzünk mellé állni a küzdőnek a kísértésekben, hogy hitünk és tanítványi bizodalmunk jelenlétével támogassuk őt harcában. Egyféle szolidarizálás ez a harcban álló mellett, amely önzetlenségünkben megerősít bármelyikünket. Ne feledjük: ma ő, holnap talán mi magunk küzdhetünk. Fontos tudni azt, hogy a mai igében is a kulcsszó: megmaradni Krisztusban. Ámen.