"Szánd meg, Uram, a népedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet!" (Jóel 2,17b)

Van, aki  csak saját magáért könyörög. Van, aki társáért, gyermekeiért, családjáért könyörög. Vannak, akik egy nagyobb közösségért, egy népért könyörögnek. A király és a főpap az egész népért felelősséget viselnek, és annak minden ügyét Isten elé kell vinniük. És van, aki az egész világot szívében hordozza. A közbenjárás minden modern formája egyetlen ősmintát követ: nincs bejárásunk egy bizonyos helyre, ezért szükségünk van arra, hogy közbenjárjanak érettünk. A közbenjárónak sohasem volt könnyű dolga, mert átérezte a közösség minden terhét, és sokszor önmagát ajánlotta föl, csakhogy a reábízottak megmaradjanak. Így tett Mózes is a maga idejében.

Nagycsütörtök sejtelmes éjszakai csendjében, a prófétai ige egybeolvad Jézus imádságával, és itt szólal meg teljes ragyogásában a főpapi imádság minden szava: Én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. (Jn. 17,19) Köszönjük, Urunk! Ámen.