"Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja." (1Móz28,17)

A szakrális helyek kijelölése a múltban eltérően a jelen gyakorlatától úgy történt, hogy oda építettek templomot ahol úgynevezett "istenélménye" volt az embereknek. Ezek általában a falvak legmagasabb pontján, avagy jól látható, pontosabban kiemelt ponton vagy később pedig a település középpontján helyezkedtek el üzenvén ez által a világnak azt, hogy Isten és a hozzá köthető kultikus élet a mindenkori életterük középpontjában helyezkedik el. Ezért az emberek félelmetes helyként élték meg az Isten házának környezetét és úgy is viselkedtek ott, mint akik az Isten előtt járnak. Illedelmesen és alázattal, ájtatatosan és jámboran, tisztességesen és össze szedve magukat a legszebb földi és lelki ruháikban álltak a teremtő Isten orcája elé. 

A ma épülő templomok - főleg városokban - ott épülnek ahol éppen erre hely van, vagy hely maradt az urbanizáció során és az emberek pedig sokszor semmibe nézik ezeket, vagyis az Isten köztük való lakóhelyét. Pedig Jákób jól fogalmazott: "Nem más ez, mint az Isten háza és a menny kapuja." És jó volna ezt tudomásul venni. És még jobb volna hagyni Istent, hogy az életünk középpontjában helyet találjon bennünk. Ámen.