"Mellém léptél, mikor kiáltottam hozzád, ezt mondtad: Ne félj!" (JSir. 3,57) 

Nem csak a szentírónak van ilyen emléke. Ha visszagondolunk eltelt éveinkre és leporoljuk emlékeinket, akkor mi is hálaadással és ujjongó örömmel mondhatjuk el, hogy átéltük a mellénk lépő Isten bátorítását és egyben hatalmát. Mellénk lépett emberekben. Gyermekként szüleink által, testvéreinkben, sokunk mellé a házastárs által, barátok által, egy orvos által és sorolhatnám. Sokszor embereket küld, hogy általuk éljük meg jelenlétét, hogy lássuk meg és éljük át az Ő szeretetét. De láthatatlanul is hozzánk szegődött és megérezhettük megnyugtató jelenlétét. Ezek az emlékek erősítik hitünket, hogy soha nem vagyunk egyedül, de egyben köteleznek is arra, hogy ezt a hit-tapasztalatot megosszuk másokkal is. Legyünk mi is bizonyságtevői, hogy senki ne féljen, mert Krisztus velünk van minden nap, a világ végezetéig. Van segítségünk, hát kérjük ma is jelenlétét. Ámen.