„Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé.” (Ézs. 40,27) 

 Sokan vezetnek határidőnaplót. Terveinket, az elmulaszthatatlan alkalmakat rögzítjük benne. Jó előre, rendszerint már év elején feljegyezzük a fontosabb teendőinket, amelyek várhatóan meghatározzák munkánkat, szolgálatunkat, de még a szabadidőnket is. Mert életünknek szeretnénk irányt szabni, – a szólást kissé elferdítve – tulajdonképpen szeretnénk kézben tartani sorsunkat. Legalább egy esztendőre. Aztán a távlati terveink, teendőink mellé, havonta, hetente, vagy akár naponta újabb időszerű bejegyzések kerülnek. Halaszthatatlan feladatainkat, azonnali megoldást igénylő ügyeinket előfordul, hogy csak az utolsó órában jegyezzük fel.  

 Jákób sorsa és a választott nép, Izráel egészének élete, az elégedetlenség, a panasz metszéspontján találkozik. A csaló, aki a szükségben mesterkedéssel is, de változtatni szeretne sorsán, aki megvívta már a maga lelki harcát, sőt Istennel vívhatta meg élete minden nagy csatáját, egyaránt panaszkodnak. Az Úr, az Isten pedig kérdez: Miért mondod ezt, miért beszélsz így? Tőlünk is megkérdezi, és emlékeztet ma is a próféta által: „Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged…” (Ézs. 49,16a). Ámen.