"Sokan mondják: Bár jó napokat látnánk, és ránk ragyogna orcád világossága, Urunk!” (Zsolt. 4,7) 

Év elején, mindig vannak, akik nagy fogadalmakat tesznek. Vannak, akik mernek nagyokat álmodni. Ezzel szemben hitkérdésekben sokszor sugárzik rólunk a bizonytalanság, a félénkség. A keresztyének többsége azt vallja, hogy az imádság komoly dolog. Sokan mondják naponként az Úr imáját, egy reggeli, vagy esti fohászt, az asztali áldás valamelyik formáját. De sokan mondják, félénken, szinte suttogva: „Bár jó napokat látnánk!” És a rövid sóhajtásban - minden szerénység és mértékletesség ellenére - felsejlik az emberi elégedetlenség örök, általános sóhaja. A múlt sérelmei és fájdalmai, az ingatag jelen egyensúly-keresése, a bizonytalan tapogatózás. Sőt, a jövő, a szikrányi hitet még tápláló reménység is felcsillan benne, mert reméljük, hogy Isten kegyelméből minden új nap, amely felvirrad, csodálatos és különleges lehetőségeket kínál. Még ha borús is az égbolt, és felhő takarná is el a napot, szabad abban hinni, hogy számunkra felragyog a Krisztus, és általa látunk világosságot. Ma is az Úr napja van. Adjunk hálát érte. Ámen.