"Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük? A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart!" (Zsolt. 115,2–3) 

 Emberi természetünk egyik különlegessége, hogy olykor teljesen ellentétes érzések, gondolatok fogannak meg bennünk. "Odi et amo", vagyis "Gyűlölök és szeretek." - vallja Catullus, majd így folytatja: "Kérded tán, mért teszem én ezt? Mit tudom! Ezt érzem. Szenvedek, ezt tudom én." Ezt a kettősséget lehet érzékelni sokszor, amikor a kételyek elhatalmasodnak bennünk. Ha hiszünk, és mégis hitetlen gondolatok kísértenek. Gyakran úgy érzem, hogy nincs abszolút hit. Csak olyan hit, olyan Isten iránti bizalom van bennünk emberekben, mint amiről a zsoltáros is számot ad. Néha a hitetlenség, a világ szájába adom az érzést, ami belülről marcangol.
 "Hol van az ő Istenük?" - Nemcsak a pogányok kérdése, sokszor ugyanazon emberé, a zsoltárosé, a miénk. Kérdéseit a látható, a megfogható, a világ gondolkodása szerint fejtegető emberé. Nagy kegyelem, hogy a lelki ember válasza sem idegen tőlünk. Isten lelke adhatja meg mostani kétségeink közt is a választ: "A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart." Őbenne és általa vagyunk mindannyian ilyen különlegesek. Adjunk hálát érte. 
 Ámen.