"Miért rejtőzködsz olyan soká, Uram, kősziklám, szabadító Istenem?" (Zsolt.89,47a.27a)

Nagyszombat a csendesség, a kegyelet, a kegyes emlékezés ideje. A test megpihent, a sírt lezárták, nekünk marad a kegyes emlékezés (dulcis memoria). A tanítványok, akik együtt voltak Jézussal hosszú időn keresztül, akik látták csodáit, kétségbeesetten keresték őt. Ez valószínű, bár erről nem olvasunk. Már csupán emlék marad személye, úgy tűnik.

Ez az imádság lehet akár az ő imádságuk is, akik felismerték, hogy Jézus Isten Fia. Uram, meddig rejtőzködsz? Érezte a szívük, hogy előjön valahogyan úgy, ahogy a halott Lázár a sírból. De meddig? Hiszen megmondta, hogy harmadnap feltámad. Lehet ez az imádság Jézusnak az imádsága a föld gyomrában, ahogyan Jónás is a mélységben imádkozott. Így nyer értelmet a kérdés: meddig késel Uram, kősziklám, szabadító Istenem? Pál mondja, hogy nem engedhette Isten, hogy szentje rothadást lásson. Tartson meg ez a reménység a mi eltávozott szeretteinkkel kapcsolatban is. Isten, aki előhozza Jézust, elő fogja hozni mindazokat is, akik benne bíztak. Ámen.