„Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.” (Mk.14,26) 

A hagyományos ünnepen a szokás szerint a 118. zsoltárt énekelték azok, akik ünnepeltek (24-26 v.): Ez az a nap, amelyet az Úr rendelt, örvendezzünk és vígadjunk ezen! Oh, Uram, segíts most, oh, Uram, adj most jó előmenetelt! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Nagycsütörtök egy mérföldkő. Ha Jézus elérkezett idáig, akkor bizonyosan megérezte, hogy elérkezett a nap. A nagy nap, amikor megkeresik, elárulják, amikor egyedül kell imádkoznia, amikor rettegnie kell lelkében. Ez az a nap, amikor az üdvösség kibontakozóban van. Csak áldozattal lehetséges ez, és ezt neki testében és lelkében el kellett hordoznia. A felházban ünneplő sokaság még nem tudta ezt. Az ünnep látszólag ugyanolyan volt. A hagyományt betartva elfogyasztották a páskavacsorát, utána énekelve kivonultak a hegyre, de nem tudták, hogy Jézus az áldozati bárány, és hogy tényleg ez az a nap. Nyilvánvalóvá lett, hogy milyen drága a kegyelem: nem aranyon vagy ezüstön, hanem az ő drága vérén váltattunk meg. Imádkozzatok Jézussal! Áldott legyen Isten a megváltásért. Ámen.