"Örvendezni [fogok] népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja." (Ézs. 65,19)

 Az együttérzés nagyon különös dolog. Együtt örülni az örülőkkel, és együtt sírni a sírókkal nem tűnik lehetetlennek. A jókedv különösen ragályos. A felhőtlen öröm magával ragadhat, akár egy nagyobb közösséget is. A szomorúságból viszont, ha lehetséges nem kérünk. Pedig jól tudjuk, tapasztaltuk már, évek, évtizedek tűnnek tova úgy, hogy a jókedv és szomorúság váltogatják egymást. Elgyászoljuk veszteségeinket, ifjúságunkat, egészségünket és elsiratjuk szeretteinket. Közben meg örvendezünk is, a gyermekáldásnak, a sikereknek, a boldog, örömteli pillanatoknak. Ebből is, abból is jutott már bőven. 

 Isten együttérzéséről biztosít a próféciában. Kegyelme tart meg a próbákban, áldása végigkísér az örvendezésben. "Teljes öröm van tenálad!" (Zsolt 16,11b) - vallja a zsoltáros. Mi pedig biztassuk egymást ma is Pál apostol bátorító hitével: "Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: Örüljetek!" (Fil 4,4).

 Ámen.