„Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.” (Mt 14,20)

Öt kenyérből és két halból ötezer férfi, sok asszony és gyerek, Jézus, meg a tanítványok is jóllaktak. Ha a tanítványoktól függött volna, akkor ez a csoda meg sem történik. Miután számba veszik az étel készletet, megállapítják, hogy lehetetlen megetetni ekkora tömeget. Pedig ott van Jézus, de mintha észre sem vennék. Makacsul ragaszkodnak a tényekhez. Ennyi nem elég. Milyen sokszor történt és történik meg, hogy csak a készletet, a tényeket látják a tanítványok és nem számolnak Jézus hatalmával. Vajon mire gondolhattak akkor, amikor a tizenkét tele kosár maradékot összeszedték? Volt-e bennük szégyenérzet és hálaadás? Mire gondolunk mi, amikor visszatekintve a saját életünkre, akarva-akaratlanul meg kell állapítsuk, hogy csoda történt, mert ami lehetetlennek tűnt egykor, az ma valóság? Van-e bennünk szégyenérzet és hálaadás? Lennie kell! Lehet, hogy sokszor csak számolunk és nem számolunk Jézus hatalmával, de attól még Ő velünk van. Ez a kegyelem. Ámen.