„Ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom.” (Mik.7,8) 

Vak ember tett bizonyságot, hogy most már jobban lát. Jobban látja a lényeget. Valahogyan az történik, hogy amit áldásként arra nyertünk, hogy világot csodáljunk vele, mégis elvakul a lelki valóság meglátására. Ezért lett szállóigévé a Kis herceg tanítása: Jól, csak szívével lát az ember. Vagy a felhívás: Láss, ne csak nézz! Világosság és sötétség relatív fogalmak csupán, hogyha nem értelmezzük ezeket. Mindig az a kérdés, hogy mit nevezünk világosságnak. Vajon a neonfény megoldja lelki bajainkat? Elég ahhoz, hogy ne féljünk? Bizonyára nem elég. A derültség, a belső öröm és a jókedv nem lámpafényre jelenik meg, hanem onnan mélyről, belülről. Annak a tudatában, hogy a Gondviselő Isten tudja, hogy mire van szükségem. Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben. Lehet sötétség, lehet háború, lehet nyomorúság, mégis világosság lehet a szívemben e hit által. A hívő ember derűs lélek. Ámen.