"Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél." (Zsolt.138,3)

A legtöbb magyarázó szerint ez a zsoltár a babiloni fogság idején keletkezett, mégpedig akkor, amikor Cyrus rendelete megjelent, hogy neki parancsolta az Úr, hogy építse meg a romokat Jeruzsálemben. Mindenkit, aki az Úrhoz tartozott, hazaengedtek. (2Krón.36) Nem volt hiábavaló a kiáltás, mert Isten meghallgatta, és szabadítást küldött. Mély történelmi tapasztalatok biztosítanak bennünket arról, hogy nincs hiábavaló kiáltás, nincs hiábavaló imádság. Az is elgondolkodtat, hogy az emberi kapcsolatainkban is így van. Ha valaki segítséget kér, ha valakit meghallgatunk, akkor nagyon hálás tudd lenni. Azért, mert ez bátorítás, lelki feltöltődés. Tapasztaljuk meg azt ma is, hogy nem hiába imádkozunk, adjunk hálát Istennek. Ezek után pedig mi magunk legyünk meghallgatói, bátorítói azoknak, akiknek erre szükségük van. Ámen.