"[Izráel hegyei,] én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket." (Ez. 36,9)

  Ha letarolt hegyoldalt, elvadult, domboldalakat, megműveletlen földeket látunk elképzelhető, hogy milyennek láthatta Ezékiel próféta Izráel hegyeit. Azt az érzést, ugyanazon gondolatokat idézheti elő bennünk egy jól ismert táj, egy nekünk is kedves vidék. A környék lakóinak hanyagságával, nemtörődömségével szoktuk magyarázni.

    Lényegében az történik meg, játszódik le ma is, ami a fogság korabeli Izráelben. Úgy tűnik, hogy egy-egy vidéknek, a hegyeknek, erdőknek, mezőknek, kerteknek már nincs igazi "gazdája". Csak bitoroljuk, kihasználjuk, mint a foságba sínylődő nép örökébe ült "pogányok". Akik vetni, ültetni, plántálni, művelni restek, de aratni bármikor készek. Isten a próféta által nemcsak a Izráel hegyeinek üzen, hanem közvetve a fogságra hurcolt népnek is. Sőt nekem, nekünk, ennek a kornak is azt üzeni: a látszat sokszor csal. A teremtett világnak, környezetünknek, a hívő embernek, igenis van gazdája. Maga a gondviselő Isten, aki mellettünk van, hozzánk fordul, tanít (művel) és megáld ma is.

    Ámen.