"Aki bízik az Úrban, azt ő szeretettel veszi körül." (Zsolt. 32,10b)

  Luther a Heidelbergi Disputációban (1518) írja: Isten szeretete az élő ember iránt egyértelmű. Szereti a bűnöst, a gonoszt, a balgát, az erőtlent is, hogy igazzá, jóvá, bölccsé és erőssé tegye, hogy mindez a (bűnös) javára, előnyére váljon. Nem azért szereti bűnöst, mert gyönyörködik benne, hanem azért tartja szépnek, mert szereti.

   Ez a zsoltárvers is az Úr Isten szeretetét énekli meg. Azt is, hogy az Isten szeretete betölti életünket világunkat. Hogy mindebből mennyit tapasztalsz meg, az elsősorban rajtad áll. Azon múlik, hogy mennyire bízod Istenre életedet, ügyedet. Mennyire tudod bűneidet, erőtlenségedet, az örömet, a bánatot ma is Istenre bízni. Csak részben, vagy teljes egészében? Isten ettől függetlenül is szeretettel vesz körül, de nem biztos, hogy te is felfedezed a szüleid arcán, a gyermekeid szemében, a párod mosolyában, a barátok ragaszkodásában. Pedig mindez nyilvánvaló. Urunk, add, hogy felismerje a Tebenned bízó ember!

    Ámen.