"Hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma – így szól az Úr..." (Jer 31,16)

 Érzelmeink nyilvános kimutatását legtöbbször igyekszünk elkerülni. Az alapvetően farkastörvények uralta világban inkább elrejtjük, palástoljuk fájdalmainkat, szenvedéseinket, és az öröm pillanatait is nagyon visszafogottan éljük meg. Ha csalódunk, inkább nagy magányunkban nyalogatjuk sebeinket. Hibáztunk? Kit érdekel? Majd körömszakadtáig bizonygatjuk, hogy előre nem látható körülmények, események következtében vétettünk. Bántottak? Kölcsönkenyér visszajár - mondjuk, és ádáz támadásra lendülünk. A sértésekre cinizmussal, a kudarcokra fogcsikorgatással, a tehetetlenségre erőlködéssel akarunk megfelelni. Isten szava hiábavaló emberi erőfeszítéseinkre hoz gyógyírt az igében.

  Jeremiás tolmácsolásában azt ígéri, hogy az Úr jelenlétében, Isten közösségében elcsendesedhet a nyugtalan lélek, elhalkulhat a jajkiáltás és "apadnak könnyeid" ma is. Érzelmeink, legyen az szenvedés, vagy öröm, azért nyilvánvalóak előtte, hogy a próbáltatásokban reményt, áldásai nyomán pedig hálás szívet ajándékozzon. Áldjuk érte! Ámen.