"Vétkeztünk őseinkkel együtt, bűnt, gonoszságot követtünk el." (Zsolt. 106,6)

  Hallottam, hogy vannak, akik helytelenítik, hogy Kölcsey Ferenc a Himnuszban így fogalmazott: "Megbünhödte már e nép / A multat s jövendőt!." Mindezt azzal indokolják, hogy az igazi keresztyének - Kölcseyt is ideértve - tisztában kellene legyenek azzal, hogy Krisztus bűnhődött, minden ember bűnéért. Megdöbbentett ez az álláspont. Lehet, hogy valóban indokolatlan kihangsúlyozni, hogy népünk már vezekelt, nemcsak elődei, de az utódai bűnéért is "a magyar nép zivataros évszázadai" alatt. Ám ez a két sor számomra egészen mást sugall. A 106. zsoltárban is érvényesülő igazságot. Azt, hogy nem, egyáltalán nem vagyunk különbek őseinknél. Még akkor sem, ha időnként tudatosan megvalljuk bűneinket, gonosz cselekedeteinket. Isten áldására viszont ma is, nekünk is szükségünk van. Ne feledjük, a letűnt korszakok próbáit, szenvedéseit Isten kegyelméből vészelhették át őseink. Lehet, hogy legtöbbször nem hatalmas távlatokban gondolkodunk, de akár mai napra figyelve is áldhatjuk az Urat érte. Mert csak Isten kegyelme szavatolhat számunkra is áldott, szép jövendőt. Ámen.