"Világosítsa meg  Isten szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket..." (Ef.1,18)

     Gyermekkorom egyik nagy élménye volt a "Tom Sawyer kalandjai" elolvasása. Egészen felnőtt koromig nagyon féltem a sötétben, így az a rész, ahol a sötét barlangban bolyong a főhős, ráadásul egy bűnözőtől is reszketve, nagyon nagy hatással volt rám. Teljesen beleéltem magam abba a kilátástalan, tapogatózó helyzetbe. Azóta már tudom, hogy nem az a sötétség a veszélyes, ami kívülről vesz körül, hanem az, ami bennünk lehet, a reménytelenség állapota. Jól emlékszem azokra a pillanatokra, vagy órákra, amikor ebbe a sötétségbe kerültem, és jól emlékszem arra is, hogyan nyitotta meg Isten a szemem, hogy megláthassam a reménységet, amelyre elhívott. Ma már tudom, hogy nincs semmi más, ami eltakarhatná előlem Isten világosságát, csak a saját vakságom. Ezért kérem én is, és kérjétek ti is Pál apostollal, hogy Mennyei Atyánk világosítsa meg szemeinket. Ámen.