"Az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre..." (2Kor.7,10)

     Ízlelgetem a szót: megbánhatatlan... Aligha mondtam ki valamikor is azon kívül, hogy ezt az igét olvastam. De nem is gyakran tapasztalja meg az ember az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlanságát. Sőt, a mi szomorúságaink rendszerint a megbánást hordozzák magukban, és könnyen csüggedéshez, lemondáshoz vezetnek. Hogyan lesz hát a szomorúságból megtérés? Úgy, hogy ebben a lehajtott fejű, lesütött szemű állapotban meglátom Istent magam mellett, és rádöbbenek, hogy atyai szeretettel ölel magához. Hiszen éppen a szomorúságban van a legnagyobb szükségünk őrá, hogy ne lenne hát közel? Csak jussunk el lélekben a disznók vályújától az atyai ház közeléig. Ő elénk jön, sőt megkeres, velünk van szüntelen, most is. Ámen.