„Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!” (4Móz 6,25)

Életünk nagy állomásain Istentől áldás kapunk. Keresztelésünkkor, konfirmáció alkalmával, házasságkötéskor, gyászunkban temetések alkalmával a liturgia végén Isten áldását nyerjük el. Lehet, hogy nem figyelünk eléggé rá, de minden vasárnap vagy ünnepnapon is Isten áldásával térhetünk haza az istentiszteletekről. Az áldás azonban nem valaminek a végét jelenti, hanem éppen a kezdetét. Nem azért hangzik el, hogy tudjuk, vége az istentiszteletnek. Az áldásban Isten erejének, hatalmának, szeretetének, irgalmának, jelenvalóságának a biztosítékát kapjuk. Úgy mehetünk tovább életünk útján, hogy az Úr velünk lesz ígérete szerint. A mai áldás, a jól ismert ároni áldás része, melyet maga Isten adott parancsba, hogy Áron és fiai, a papság, ezekkel a szavakkal szóljanak a választott néphez, és hozzá teszi: "Így szóljanak nevemben Izráel fiaihoz és én megáldom őket!" (4Móz 6,27)  Így gondoljunk ma és mindenkor az igei áldásokra, mert a szavak mögött a hatalmas és szerető Úr van, aki velünk lesz és gondot visel ránk! Ámen.