Pál írja: „Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,13-14)

  Egy manapság népszerű kifejezéssel élve, akár Pál apostol motivációs beszédének is tekinthetnénk az igerészletet. Mégis jóval többről van szó. Arról, hogy néha nekünk érdemes életünket mind egészében, mind pedig ún. „robbantott nézetben” (műszaki rajzoknál használt kifejezés - az alkotóelemek részletekre bontott megjelenítése) megvizsgálni.
  Mit gondolok önmagamról? Mit értem el? Mit vár még rám? Aztán folytathatjuk: Melyek a legfontosabb célok? Az a tapasztalatom, hogy a rövidtávú célok általában sürgetnek, a távlati célokkal pedig rendszerint talán türelmesebbek - hadd ne mondjam, hogy „ráérősebbek - vagyunk.
 Az apostol életében sem volt ez másként. Ám ilyen tömören megfogalmazni egy életpályát csak az képes, aki újra és újra átgondolja, hogy éppen hol tart és a végső cél felé igyekezve egyetlen percre sem téveszti szem elől a legfontosabb motivációt „Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott” ajándékát: a kegyelmet. Adjunk, hálát érte mi is és haladjunk ma is egyenest a cél felé hitben, reménységben. Ámen.