„És ő [Isten] velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről...” (Jel 21,3-4)

 Az emberi lét útvesztőiben a hívők legfontosabb meggyőződése és reménysége arra alapozott, hogy jóban és rosszban, örömben és bánatban egyaránt Istenhez tartoznak. Isten választott, az Úr megváltott népéhez sorolhatják magukat minden körülményben. 

   A református hitvallásnak, van egy érdekes kérdése: „Nem tesz-e ez a tan könnyelművé és gonosz emberekké? (HK. 64.) Az utolsó időkkel kapcsolatos elvárásokkal összefüggésben – akár ezzel az igével kapcsolatban – is érdemes ezt újra és újra megfogalmazni. Nem tesz-e elbizakodott, önelégült, gőgös emberré „megváltottságunk tudata”?

 Hiszem azt, hogy nem - amennyiben könnyet csal szemünkbe a legkisebb vétkünk is. És hiszem, hogy nem – amennyiben már most érezzük szívünkben az örökélet kezdetét. Hiszem, hogy nem - ha mindenkor hálát adunk azért, hogy Krisztusban valósággá lettek az ígéretek: Velünk az Isten! Áldjuk ma is érte! 

   Ámen.