"És adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében." (Ef 5,20)

     Mindenkor, mindenért? Ez bizony kemény lecke! Mert amikor mérges vagyok, türelmetlen vagyok, fáradt vagyok, beteg vagyok, aligha a hálaadáson gondolkodom. De mitől vagyok mérges, mi tett türelmetlenné, mibe fáradtam bele, mire figyelmeztet a betegségem? Ha a hálaadás elsőre nem is jut eszünkbe, arra képesek vagyunk, hogy pár pillanatra megálljunk, és megnézzük, hogy vajon csak a mások hibája, bűne, vagy a körülmények teszik, hogy éppen nem jól érezzük magunkat? Biztosan nem lehetne másképp: jól átgondolva, megoldást keresve, Istentől segítséget kérve? Tízből hányszor derülhet ki, hogy a legrosszabb helyzetben is bőven van okom hálát adni Istennek? Még csak most lépünk el a jászolbölcső mellől, még ott vannak bennünk a karácsonyi hálaadó dícséretek, hadd ne hallgassanak el ezután sem! Ámen.