"Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet." (Ézs 52,7a)

     Tagadhatatlan az ige igazsága: szomjazzuk, türelmetlenül  várjuk, boldogan fogadjuk a jó hírt. Ha rá tudunk készülni, ahogy az történik az adventi időszakban, akkor valósággal átmossa, kifehéríti lelkünket az öröm várása és megélése. Máskor pedig ömlik ránk - és belőlünk is - a panasz, a rossz, a szenny. Tele lenne-e a média a háborúkról, gyilkoságokról, gazdasági bajokról szóló hírekkel, ha senkit sem érdekelne? Tudna-e egyáltalán bármely hatalmasság háborút indítani, ha mindenki ellenállna, és békét követelne? Összefogva, egymást segítve mennyi helye maradna a gazdasági, társadalmi bajoknak? Megváltónk halálához kellett a tömeg, amelyik "Barabbást!" kiáltott Pilátus udvarán. Ma is erre a tömegre épít a sötétség. Ugye mi már tudjuk és akarjuk Jézus nevét kiáltani, hirdetni? Ámen.