„Gyertek, menjünk el, könyörögjünk az Úrhoz, folyamodjunk a Seregek Urához! Én is megyek!” (Zak 8,21b)

  A próféciák beteljesedéséhez nem csak évszázadok, évezredek kellenek. Nagyon sokszor szükség van arra is, hogy Isten ígéretét, a kijelentést az emberek komolyan vegyék. Ézsaiás próféciája: „Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.” (Ézs 60,3) – akkor teljesedik be, amikor Betlehem mezejében a pásztorok és távol napkeleten a bölcsek, a „háromkirályok” ugyanarra az elhatározásra jutnak – „Gyertek, menjünk el!”. Amikor nem elég az, hogy szívemben ott van az Istentől kapott ígéret, hanem személy szerint nekem is szükségem van arra, – mint Simeonnak - hogy az én szemeim (is) lássák az üdvösséget. Egy ilyen elhatározásról ír Zakariás. 

  Van közösségi és van egy személyes vetülete. A közösségi „indulat” vagy akarat akkor érik be, ha a személyes elhatározás is megvan: „Én is megyek!” Ha kell, naponként útnak indulok, imára kulcsolom kezem, hogy felleljem, az Úrban megtaláljam az igaz világosságot, az üdvösséget. Kell ennél nagyszerűbb elhatározás a beteljesedéshez? Ámen.