vasárnap, március 24

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta.” (Mt 25,34)
   Őszintén érdeklődők és bámészkodó népség figyeli a szent város felé tartó Jézus és tanítványai útját. Talán nem királyként tisztelik még, de már sokan csodálják. A Mennyei Atya áldásainak tagadhatatlan jeleit ismerték fel rajta. Hatalommal tanít, csodák történnek körülötte. Ezért zendül fel a Hozsánna, a Dávid örökébe lépő királyt megillető üdvrivalgás. Ám ezzel együtt szinte tapintható a feszült várakozás is. 
   Mit tehet még hozzá mindahhoz, amit már megtett? Mit mondhat még, amit nem mondott el? Jézus pedig tanítja Jeruzsálem népét. Az őszintén érdeklődőket, a kétkedő kíváncsiskodókat, a képmutató kötekedőket, de még a gúnyolódókat is. Tanít, hogy kezdettől készen áll minden, ami az üdvösséghez szükséges. Az Ő követésében átélhetjük és megtanulhatjuk hálával és hűséggel kezelni Isten áldásait. Értünk, hozzánk jött, hogy igazsága és békessége töltse be életünket. Magasztaljuk mi is: „Áldott, aki jön az Úrnak nevében.” Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése