„Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.” (Jn 3,17)

Háztól házig, kimért léptekkel osont a néma csendben. Rég elült a lárma, a föld félelmetes remegése, a városra telepedett fojtogató sötétség biztonságosnak vélt menedékükbe terelte a lakókat. Elvégeztetett – ismételte el magában, az óvatosan lépkedő Nikodémus. Már nem félt, pedig a Golgotán üresen álló kereszt látványa még elvenen élt benne. Gondolatai mégsem a végrehajtott véres ítélet, hanem egy régi, éjszakába nyúló csendes párbeszéd körül jártak. Mennyire megszégyenült akkor. Egyértelmű választ kért és kapott is, de nem értette. Vagy legalábbis úgy tett mintha nem értené… Mintha jobb lenne továbbra is félve, az árnyékok rejtekébe húzódva osonni végig az életen. Ennek vége, ma már nem lehet eltitkolni, amit akkor hallott, de bizonytalan hitével képtelen volt megragadni. A töviskorona, a kereszt, a meghasadt templomkárpit is a régi beszélgetésre emlékezteti. Mementoként idézte fel Jézus szavait: "Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa." Ámen.