„Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited...” (Lk 22,31–32a)

     Mennyire félelmetes a gondolat, hogy a Sátán kikéri, kikérheti Isten kezéből az embert! És mi történik, ha Jézus nem imádkozik valakiért? Honnan tudhatom, hogy én elég kedves vagyok neki ahhoz, hogy mint Péterért, értem is imádkozzon? Egyáltalán, mi ez az egész, hogy tudtunk és akaratunk nélkül ilyenek történhetnek velünk? Nos, a keresztyén, hívő ember tisztában van vele, hogy nem önmaga, hanem Jézus Krisztus tulajdona (HK 1.). Ha az első ijedtségen túljutunk, azt is látjuk, mire kéri ki a Sátán Jézus tanítványait: hogy megrostálja őket, mint a búzát. Egy szükséges feladatot lát el, ami elengedhetetlen az apostoli küldetés teljesítéséhez. Nem kénye-kedve szerint játszik velük, nincsenek kiesve az ingyen kegyelemből, csupán meg kell történnie a tisztulásnak. Ha félelmetes, ha fájó, ha bármennyire is nemszeretem dolgok történnek velünk, Mennyei Atyánk szeretetéből egy pillanatra ki nem esünk! Ámen.