péntek, május 10

„Az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.” (Ef 4,15–16a)

Mindenkinek, ahogyan csak képes rá, hozzá kell tennie ahhoz, hogy Krisztus szeretetét felmutassuk, ráadásul úgy, hogy az ne álszentség, színjáték legyen. Így állítja ma elénk Krisztus testének, az Anyaszentegyháznak a feladatát az ige. Hozzá kell tennünk a magunk szeretetét, hogy összeadódva hasonlóan tudjunk élni, hatni a világra, minta ahogy azt Jézus Krisztus tette. Pontosan tudjuk, hogy ha a testünkben akármelyik testrész nem működik, vagy nem megfelelően működik, akkor a testünk nem tud hatékonyan teljesíteni. Az nem kérdés számunkra, hogy a testhez, az egyházhoz tartozunk, ezért keressük meg ma is azt a lehetőséget, amiben a legjobban tudunk szeretni. Szeressük magunkat, a helyet, ahová Isten helyezett, a feladatot, amit nekünk adott, és tegyük azt, amit az Ige és Szentlélek ma ránk bíz. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése